TISZAI
ZSUZSANNA
Pilates oktató
Ismerj meg jobban
A mozgással kapcsolatban a kisfiam születése után kezdtem el igazán tudatosan gondolkodni. Alig 27 évesen egy komoly, szülés utáni komplikáció miatt életmentő műtétre siettek velem az orvosok. A mai napig emlékszem az érzésre, amit az okozott, hogy nem bírtam megmozdulni. A komplikáció nem helytelen életmódból vagy elhízásból fakadt, mégis ez a trauma indított el a mozgás felé vezető úton. A felépülésem után többféle mozgásformát is kipróbáltam. Többek között beleszerettem a táncba, de a gymstick is a kedvenceim közé tartozott.
A pilatessel a 30-as éveim közepén találkoztam először. Talán arra számítasz, hogy azonnal beleszerettem, de nem így történt. Korábban pörgős, izzasztó edzésekre jártam. A pilatest lassúnak találtam, és nem értettem, hogy az oktató miért mond el mindent olyan részletesen.
Már betöltöttem a 40. évemet, amikor adtam neki egy második esélyt. Ekkor már egészen másként hatott rám. Egy nagyon kedves, megnyugtató hangú oktató tartotta az órát, és én azonnal éreztem, hogy ez az én világom. Rendszeresen jártam az óráira, minden alkalom feltöltött energiával, boldogsággal. Éreztem, hogy élek, hogy milyen sok izmom van, és tetszett, hogy sokféle módon tudom mozgatni azokat.
Később az élet sok változást hozott, és rengeteg tanulás után 43 évesen pilates oktatóvá váltam. Célom, hogy a vendégeim úgy érezzék magukat az óráimon, ahogy én is éreztem magam, amikor megszerettem ezt a világot.
Így lettem a Pilates.Pontosan. órák megálmodója, megalkotója. Várlak szeretettel személyes vagy online óráimon, ha szeretnél kipróbálni egy rekreációs mozgásformát, vagy egyszerűen csak egészségesebb és aktívabb életet élni!
Tiszai Zsuzsanna